2011. március 28., hétfő

Figyelem! Ágh Ica rózsaszín cukorbevonó receptje pocsék!

A fehér és a tejeskávészín hibátlan, de a rózsaszín elkészítésétől ezennel óva intek mindenkit!



Ma reggel kivettem Röfit a szekrényből, hogy egy új malacot csináljak belőle, de sajnos szomorúan konstatáltam, hogy iszonyúan törik, kemény és piszok randa. Szomorú voltam, ha nem is túl meglepett, hiszen saját ötlet szerint készült, így eleve 99 százalék volt rá az esély, hogy olyan is lesz. És olyan is lett. Azért bevontam vele a tortát, ha már elkezdtem, de ismét az elrettentő példányaim sora növekedett. Nem győztem virágokkal teleültetni, na nem mintha ez javíttott volna rajta, legfeljebb a repedéseket takarta diszkréten.


Ezekről a cuki repedésekről beszélek

...és ezekről


Ennyit a rózsaszínről. Soha nem titkoltam, hogy nem vagyok a tortaszínezés mestere. Meg úgy általában én és az színek hadilábon állunk.

színek és görbe hadilábak

...de én szóltam, ezek után tiszta lelkiismerettel megyek aludni.


U.I.
Ha te is olyan béna vagy, mint én, vegyél készen kapható, előre színezett tortabevonót (fondant). Én még nem próbáltam, és nem is fogom, mert maradok tiszteletttel fehér- és sablonrajongó.

ölel
Ostoba ÁghIcátok

6 megjegyzés:

  1. Vagy készítsd a Kiskuktánál található recept szerint és akkor garantált a siker. :) Mert nekem még sosem romlott az el. :)

    VálaszTörlés
  2. Ez a legedesebb malactorta, amit valaha lattam!!!
    Sokkal szebb, mint akarmelyik tokeletesre simitott giccs!
    Gratulalok, en barmiko,r szivesen fogadnam es de sajnalom, hogy senki szulinapja nem kozeledik, mert azonnal megcsinalnam!
    Repedesekkel meg viragokkal egyutt!
    Szep napot kivanok :)
    Judit

    VálaszTörlés
  3. Edit, köszönöm, megnéztem Kiskuktát, tényleg hasznos! ( főleg az tetszik, hogy természetes és ehető színeket használ!)
    Üdv
    Ica



    Névtelen Judit, Olivia dísznőm nevében is köszönöm a dicséretet! Igazad van, a repedések még dobnak is az értékén, olyan antikolt benyomást keltenek :) Tortasütéshez pedig nem kell szülinap, csak fordítva igaz! :)
    Neked is szép napot kíván,
    Ica

    VálaszTörlés
  4. Állati ez a malac! Simán azt hittem, hogy Malacka a Mici Mackóból :) Nem is gondoltam, hogy Olívia, de így még jobban tetszik! Tök aranyos, komolyan :))) Egyébként meg: ha túl tökéletes lenne, azt is hihetnék, hogy nem te csináltad. Aztán csak győzd bizonygatni, hogy pedig de! :)) Imádom Olíviát és kész. Gratula hozzá :)

    VálaszTörlés
  5. Szerintem is nagyon bájos ez a malacos torta!
    És hogy nem tökéletes?
    Dehát az ÉLETBEN minden tökéletes?

    VálaszTörlés